(cím nélkül)
Az utóbbi napok igencsak mozgalmasak voltak. Tanúi lehettünk magyargyalázásnak, virtuális magyarverésnek, magyarölésnek a cybertérben, a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás lábbal tiprásának (lásd az Európai Idő lap ellen elkövetett törvénytelenségeket), tettlegességnek a parlament felsőházában (egy PD-s miniszter és egy PNL szenátor estek egymásnak), röhögőgörcsnek az alsóházban (Gheorghe Funar törvénytervezetei okozták az ülést vezető Miron Mitrea röhögőgörcsét), egy Rapid győzelemnek (2-0 a Hamburger SV ellen), egy Steaua döntetlennek (0-0 a Betis Sevillaval), Laura Stoica és kedvese halálának. És mindez alig három nap leforgása alatt. Egyszóval a társadalom minden területén történt valami fontos, valami megrázó. Mondhatni, megint egy mozgalmas hetet zárunk. És még nincs vége. Hétvégén ugyanis útjára indul a romániai foci élvonal tavaszi fordulója is, ami számomra nagy örömöt jelent.
Holnap a kolozsvári CFR is pályára lép, mégpedig itthon. Ellenfél a Sportul Studentesc, Bukarestből. Mindez pedig nem jelent egyebet, mint azt, hogy holnap kivonulunk a haverokkal a gruiai pokolba, hogy szurkolhassunk kedvenceinknek. Ez számomra mindig egy ünnep. Szinte már rituálisan készülgetek egy-egy itthoni mérkőzés előtt az eseményekre. Kedvesem szokta mondogatni, hogy onnan tudja, hogy a CFR mikor játszik itthon, hogy én már azelőtt pár nappal elkezdem a szurkoló-dalokat énekelni, keresem a meggyvörös pólómat, esélyeket latolgatok, pontokat és gólarányokat számolgatok. Magyarán észre sem veszem, de folyamatosan készülök a meccsre. Biztos így van, amit szeretek, azt általában nagy erőbevetéssel és maximális odaadással csinálom. Így van ez a CFR drukkerség is. Egyfajta hobby lett számomra, sőt, lehet annál több is már. Jól érzem magam a stadionba, egyrészt haverok között vagyok, másrészt a nagy izgalomban és eufóriában teljesen ki tudok kapcsolódni, legalább egy pár órára el tudom felejteni a mindennapi gondokat és végre tehetem azt, amit annyira imádok: csak a pillanatnak élni. Na és persze nem elhanyagólható a meccs utáni nagy sörözés. Ezt úgy kell elgondolni, mint egy szakmai fórumot. Összegyűlünk egy páran és kielemezzük a meccset, persze egy pár sör kíséretében. Ha győztek a fiúk, akkor dícsérjük őket és örömünkben iszunk, ha éppen kikaptak vagy döntetlent játszottak, akkor meg bánatunkban sörözünk.
És ha már a fociról beszéltem, el kell azt is mondjam, hogy Dávid fiamban (március 15-én lesz 1 éves és 8 hónapos) is bújkál a foci ördöge, a múltkor egy tévében közvetített meccs közben felkiáltott: GÓÓÓÓL. Na persze nem volt az, de mint később rájöttem, számára minden labdajáték neve góóóól. Kezdetnek viszont nem rossz, ha megtanulta a szót, akkor érdekli is a dolog.
Befejezésként csak annyit, hogy HAJRÁ CFR!!! A mérkőzésről talán holnap...
Megjegyzések