Kolozsvári CFR - Sportul Studenţesc 0-0

Nahát ez sem jött össze! Mármint a győzelem. Ha nem tévedek, sorozatban a harmadik itthoni döntetlent játssza a CFR. Pedig a csapat megfogadta, hogy a tavaszi idényben nem fognak tévedni, csalódást okozni. Ennek ellenére újra két pontot veszítettünk hazai pályán. Ráadásul pont most, mikor óriási lehetőség mutatkozott arra, hogy beérjük az előttünk lévő négy csapatot, hiszen a Temesvári Polit leszámítva egyikük sem győzött, sőt mi több, a Dinamó ki is kapott hazai pályán (0-3 az Otelul ellen, ennek nagyon örültem, nem szeretem a Dinamót, sőt, mit titkolózzak, egyenesen utálom).

Na de kezdjük a legelején...

A hagyományokhoz hűen meccs előtt gyülekező "a szórakozóhelyen", itt megbeszéljük az utolsó simításokat, mit, hogyan és mikor teszünk a meccs alatt (egyszóval kemény munka is folyik itt, nemcsak szórakozás). Na persze torokerősítőként és a hideg ellen még játszik egy-két voci néhány sör kíséretében. Persze mindez a normalitás határain belül, hisz még 90 percet ki kell bírni (aki nem tudná, ennyi egy focimeccs hivatalos időtartama, 2x45 perc, plusz esetleges hosszabbítások). A szombati nap különösen jól kezdődött, köszönhetően a galeri-főnököknek minden nagyon jól meg volt szervezve. A meccs kezdete előtt egy órával felvonultunk a stadionhoz, de nem is akárhogy, hanem CEFI (ő a GaleriA bábja, tiszta új, a tavaszi idénytől létezik) vezetésével és rendőri kísérettel. A 250-300 m-es séta alatt a csapat csendesen vonult fel a stadionhoz. Mindenki minket bámult, ilyent Kolozsváron még nem igazán láttak. Mikor elfoglaltuk a helyeinket a lelátón és a kedvenceink is megjelentek a pályán melegíteni, akkor előkerült a több tíz zászló, az énekek, a dobok. Ahhoz képest, hogy kevesen voltunk (mintegy 80 személy), mások elmondása szerint sikerült megálltnunk a helyünk. Egy nagy bánatunk volt csupán, hogy a győztes gól(ok) elmarad(nak). Na meg a hideg, meccs végére sikerült teljesen szétfagyni.

Még a mérkőzés kezdete előtt CEFI bevonult a pályára és köszöntötte a nézőket. Bábunkat nagy taps és éljenzés fogadta. Jó ötletnek bizonyult. Ugyancsak CEFI-nek jutott az a megtisztelő feladat is, hogy bevezesse a két csapatot. Tudtommal ilyen a román bajnokságban nem volt, legalábbis emlékezetem szerint.

Aztán elkezdődött a játék. Az első fél órában még bizakodóan néztük a mérkőzést, kedvenceink jó játékot játszottak, támadtak és helyzeteik is voltak. De ahogy telt az idő, egyre inkább sterilebbé vált a játék. Mondhatni a mérkőzés a félpályán játszódott. Az utolsó húsz percet pedig két dolog jellemezte: az ellenfél mindent kitalált, csakhogy az időt húzza, a CFR játékát pedig egyre inkább a hosszú és magas labdák, valamint a kapkodás jellemezte. Kezdtük elveszíteni a reményt. Személy szerint már csak azért imádkoztam, hogy hátha egy 11-es megmemt az újabb kudarctól. De imám nem került meghallgatásra, végeredmény egy újabb 0-0. Ennek ellenére megtapsoltuk a csapatot, biztattuk őket, mikor leszálltak a pályáról. Ez már csak így szokás mifelénk, nem akarunk beállni a bukaresti és általában a déli csapatok szúrkolói közé, akik a csapat esetleges botlása után az edző és a vezetőség azonnali menesztését követelik. Nem, a CFR akárhogy is játsszon, a kedvencünk marad. Kitartunk mellettük jóban-rosszban, együtt szomorkodunk és ünnepelünk a csapattal. Egyszóval: SZERETJÜK A CSAPATUNKAT. HAJRÁ CFR!!! HAJRÁ FIÚK!!!

Hétvégén Petrozsényban játszunk a Jiul ellen. Őszintén remélem, meglesz a 3 pont...