2017. április 21., péntek

Párizs - 2017. április 20.

Miközben mi csendes kis Erdélyországunkban a tavaszi hótól vagyunk elájulva vagy éppen a Champions League negyeddöntőinek bírói igazságtalanságai fölött hőbörgünk, mindössze 3 nappal a franciaországi államelnöki választások előtt a terror újra lecsapott Párizsra (maga Francois Hollande nyilatkozott úgy, hogy meggyőződése, a támadás terrorakciónak minősül).
Ezáltal pedig az áprilisi fekete lista (2017. április 4. - Szentpétervár, április  7. - Stockholm, április 9. -  Alexandria és  Tanta, április 11. - Dortmund) egy újabb időponttal és helyszínnel bővül. És természetesen tovább bővül a halottak és sebesültek listája is (immár 56 halott és 175 sebesült).

Én nem ezt a Champs Elyséet ismerem :(
(a Champs Elysée a terrortámadás utáni pillanatokban: forrás independent.co.uk)
A történet több szempontból is érdekes. Pár nappal ezelőtt látott napvilágot az a hír, hogy teljes Franciaország területén megerősítik a katonai és rendőri jelenlétet, hiszen a titkosszolgálati jelentések arról szólnak, hogy a választások előtt merényletekre lehet számítani. Aztán meg jön április 20-a, Párizs, Champs Elysée és a "beharangozott" merénylet. Aztán meg furcsa az is, hogy - legalábbis lapértesülések szerint - az egyik elkövető már egy ideje a titkosszolgálatok figyelmében volt. Végezetül pedig egyes lapok azt is tudni vélik, hogy az elkövetők egyike Belgiumból érkezett Párizsba, legalábbis erre enged következtetni az ISIS által a merénylet felvállalása pillanatában közölt fedőnév/becenév, Abu Yusuf al-Belgiki.
Ismételjünk tehát: miközben a 2015 novemberi párizsi iszlamista merényletsorozat óta folyamatosan fenntartott rendkívüli állapot van érvényben Franciaországban (amely különleges jogköröket biztosít a rendvédelmi szerveknek azokkal szemben, akiknél felmerül a közrend megzavarásának gyanúja), miközben a titkosszolgálatok számolnak a merényletek lehetőségével, miközben az amúgy is erős katonai és rendőri jelenlétet további 50 ezer rendőr és csendőr mozgósításával akarják megerősíteni az államelnökválasztások körüli periódusban, miközben az egyik elkövetőt a titkosszolgálatok nyilvántartják, mindeközben egy rendőr életét veszti, kettő pedig súlyosan megsebesül Párizs belvárosának egyik legforgalmasabb és legszebb  utcáján, a Champs Elyséen.  Röviden összefoglalva: nem túl biztató.

 A teljes mértékben lezárt Champs Elysée
(forrás: www.sky.com)
Jövő héten Portóba menet átutazok Párizson. Lévén, hogy a Párizs-Portó járatra várnom kell sok órát, gondoltam "beugrom Párizsba is kicsit szétnézni". Ezek után nem teszem meg. Láttam már Párizst, akkor még csendes volt, sokkal csendesebb mint most. Akkor még nem kellett félni és nem kellett folyton azt motyogni, hogy meg kell szoknunk, meg kell tanulnunk együttélni ezzel, nem fogunk félni, nem engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk a félelem. Akkor Párizs még a régi volt, a fények városa volt. És remélem, lesz még Párizs az a régi, amit én megismertem. És akkor majd visszamegyek én is!

A lezárt Champs Elyséen közlekedő civilek feltartott kezekkel közelednek a rendőrökhöz.
(forrás: www.sky.com)

2017. április 12., szerda

Visszatérek!

Szinte 9 év kihagyás után visszatérek és újra írogatni kezdem a valamikor nagyon régen elkezdett blogom. Valahogy újra kedvet kaptam. Na meg úgy érzem, hogy téma is rengeteg van mostanság.
Vegyük mindjárt a legfrissebbet: ma este hazai pályán kikapott a BVB a francia AS Monacotól. Végeredmény BVB Dortmund - AS Monaco 2-3 (Démbélé 57' és Kagawa 84' / Lottin 19', 79', Bender - öngól 35'). A történethez az is hozzátartozik, hogy a mérkőzést szinte 24 órával kellett elhalasztani, mert a BVB buszát, miközben a szálláshelyről a stadionba tartott, bombatámadás érte.

A képen a busz megrongálódott hátsó ablaka látható.

A támadásban szerencsére senki nem vesztette életét, egy játékos (Marc Bartra) az alkarján megsérült, sebészeti beavatkozásra szorult de már jól van. Ugyancsak megsérült egy motoros rendőr, aki a csapatot kísérte.

A képen a sérült játékos, Marc Bartra.

A német rendőrség és ügyészség legfrissebb adatai alapján valószínűsíthető, hogy a támadásoknak iszlamista háttere van, legalábbis a nyomozás jelenlegi eredményei erre engednek következtetni. A német rendőrség egy gyanúsítottat is előállított, de még nem döntöttek előzetes letartóztatásáról (http://hu.euronews.com/2017/04/12/dortmundi-robbantas-iszlamista-szalat-vizsgal-a-rendorseg).

Az ügy kapcsán érdemes kiemelni azt a dicséretes hozzáállást, amit a monacói és dortmundi szurkolók tanúsítottak. A meccs elhalasztásának pillanatában a Monaco szurkolói "Dortmund, Dortmund" skandálásba kezdtek, kifejezve ezáltal együttérzésüket a német klubbal, játékosokkal, szurkolókkal. Erről tanúskodik az alábbi video is.



Majd ezt követően a legkülönbözőbb közösségi oldalakat lepték el a dortmundiak üzenetei, miszerint nagy szeretettel látják vendégül a maradásra kényszerült monacói szurkolókat. A kezdeményezés a #bedforawayfans hastag által vált nagyon rövid idő alatt felkapottá, ismertté és népszerűvé a világhálón.

Végezetül pedig talán csak annyit, hogy 2017. április 4., 7., 9., 11., Oroszország, Svédország, Egyiptom, Németország, több mint 55 halott és 170 sebesült! Emlékezzünk az ártatlan áldozatokra!

2008. július 29., kedd

Elmegy "Shrek"???!!!

Megdöbbenve olvasom több honlapon is, hogy elmegy Fabbiani... Remélem, hogy csak a szokásos újságírói találgatásokról, rémhírek terjesztéséről, pszichológiai harcról, bombasztikus, de semmi igazságtartalommal nem bíró fogásról van szó (ezt már teljes mértékben elfogadott húzás a román sportsajtó részéről).
Viszont ha mégis igaz lenne a hír, nem örülnék neki. Tudom, hogy Fabbianit sokan nem szeretik, lusta, nagyképű, kövér jelzőkkel jellemzik. De nekem akkor is tetszik, sőt mi több, a csapat egyik legjobb játékosának tartom a mai napig. Meggyőződésem, hogy ő lehet egyike azon játékosainknak, aki a Champions League-ben simán megállja a helyét. Fantasztikus labdakezelése, technikája és az egyéni megoldásai bármikor győzelemre vezethetik a csapatot. Ő az az ember, aki egyedül képes eldönteni egy meccs kimenetelét, ő az az ember, aki sok esetben egyéni megvalósításai révén maga után húzza a csapatot, ő az a játékos, aki egy egész stadiont fel tud állítani. Egy igazi vezéregyéniség.
Sokan mondják, hogy ha Fabbiani gyors is lenne, akkor lenne az "igazi játékos", de akik ezt mondják, azok elfelejtik, hogy ha ez így lenne, akkor Fabbiani nem a CFR-től kapná a fizetését (és nem annyit, amennyit most kap), hanem valamelyik nagy európai klubtól (mondjuk a Chelsea, Real, Barcelona, Arsenal vagy Liverpool csatárja lenne).
Summa summarum, sajnálnám, ha Fabbiani nélkül kellene tovább menetelni az előttünk álló 3 fronton. Veszteség lesz a csapat számára és ez csak akkor fog meglátszani, ha már nem a CFR színeiben lép pályára Cristian Fabbiani. Igaz, hogy csak kölcsönbe adják, de az az érzésem, hogy ez a "válás" első jele. Ez viszont egy meggondolatlan lépés mind a klubvezetés, mind az edző részéről.
Befejezésül pedig: Fabbiani, please stay...

2008. április 3., csütörtök

Egy kis szórakozási lehetőség...

... na meg dühlevezetési mechanizmus a CFR szurkolók számára. A képen látható seggfej kóboj annak a szarrágó bírónak az animációs megjelenítése, aki az idei Steaua - CFR rangadót szemrebbenés nélkül el tudta lopni a bukaresti csapatnak. Neve Alexandru Tudor és remélem többet a CFR meccsen az életben nem fog bíráskodni. Amúgy egyre inkább egyértelműbb, hogy a Steaua házibírója.

Jó játékot, jó szórakozást, rúgjátok szét a seggét...

http://www.pictogame.com/game.php?game=hHcTsc14gxAo

2007. szeptember 27., csütörtök

FFeST, vagyis diákfilmfesztivál Kolozsváron

Újabban diákfilfesztivált szervezek/szervezünk Kolozsváron, van is elfoglaltság vele éppen elég. Szervezői megbeszélések, egyeztetések a partnerintézmények között, pénzszerzés és hadd ne folytassam a sort.
Mindezt viszont szívesen teszem, úgy érzem van értelme. Fiatalokért, tehetséges diákokért dolgozni öröm. Legalábbis számomra. Az is lehet, hogy még nem is sejtjük, de történelmet írunk, egy hosszútávú, sikeres nemzetközi diákfilmfesztivál alapjait tesszük le most Kolozsváron (mi, szervezők, merjük azt hinni, hogy a fesztiválra jelentkező fiatal rendezők, operatőrök a közeljövőben híres nemzetközi fesztiválokról hoznak majd díjakat és talán egyszer a Palm d'Or-t is újra elhozzák Erdélybe, Romániába. Miért ne? Fő az optimizmus...).
A fesztivál neve FFeST. Mindjárt magyarázom is, hogy honnan jön, mert szinte biztos vagyok benne, hogy kérdezni fogjátok (ezt tették az újságírók is). Egyszerű szójáték: Fast Forward Est, vagy Festivalul de Film Studenţesc, kinek hogy tetszik.
Röviden a fesztiválról. Három kolozsvári intézmény szervezi, a Babeş-Bolyai TE Színháztudomány és Televízió Kara, a Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem Videó szak és a Sapientia – EMTE kolozsvári Természettudományi és Művészeti Kara közös szervezésének eredménye a FFeST.
Időpontja 2007. szptember 28-29, azaz a soron következő hétvége (péntek, szombat). Helyszín: Babeş-Bolyai TE Auditorium Maximum terme, azaz az Állami Filharmónia volt előadóterme. És akkor álljon itt a program, melynek keretében több mint 100 animációs, dokumentum és fikciós film kerül bemutatásra:

Péntek, 2007. szeptember 28.

14,00 – Hivatalos megnyitó
15,00-18,00 – Versenyben lévő filmek vetítése

Szombat, szeptember 29.

10,00 – Andrei Serban (UNATC Bukarest) interaktív filmjének bemutatója
11,00-14,00 – Versenyben lévő filmek vetítése
15,00-18,00 – Versenyben lévő filmek vetítése
18,00 – FFeST díjátadás

FONTOS: belépés díjtalan és a kilépés sem bizonytalan :).
Gyertek minél többen, megéri, színvonalas filmek vetítésére (is) sor kerül.

2007. szeptember 19., szerda

Az utóbbi öt nap, avagy Dávid óvodás lett...

Az utóbbi napok nagyon teli napok volt mindenféle szempontból. pénteken egy óvodai évnyitó, egy út Szovátára, szombaton látogatás Pista barátoméknál, vasárnap egy út Kolozsvárra, hétfőn Dávid első napja az oviban, és hivatalos évnyitó az egyetemen, kedd és szerda rengeteg munka-munka-munka.
Mindezek közül a legizgalmasabb talán az, hogy Dávid óvodás lett. A történet pénteken kezdődött, akkor volt a hivatalos évnyitó. Bencét leszámítva az egész család megjelent. Sok ismerőssel találkoztunk az oviban, éppen ezért szinte észre sem vettük, hogy az egész évnyitó ceremónia nagyon megkésett. De végül csak elkezdődött. A gyerekeket az óvonénik kézen fogták és énekelve bevonultak egy terembe. Hogy ott pontosan mi is történt, nem igazán tudjuk, ugyanis a szülőknek tilos volt a részvétel a foglalkozáson, de Dávid fiam szerint egy mesét és énekeket hallgattak. Kicsit nehezen ment be, biztatásra szorult, de nagyon boldogan jött ki és azt mondta, hogy jól telt és akar menni óvodába.
Hétfőn a történet tovább folytatódott, akkor már "élesbe" ment a dolog. Féltem is egy kicsit tőle, hiszen rám hárult az a nemes feladat, hogy a nagyobbik fiam reggel oviba viszem. Hétfőn negyed hétkor elkezdtük költögetni Dávidot és minden gond nélkül pattant ki az ágyból (kicsit furcsálottam, hiszen ő is - akárcsak én - szeret aludni és ébredés után még az ágyban fetrengeni). Gyorsan fel is öltöztünk és reggel 8-kor már az oviban voltunk az elsők között. Nagy izgalommal öltöztünk át játszóruhába és azzal rohanás le a földszintre. Rendesen húzott lefele a lépcsőkön, hogy minél hamarabb odaérhessen. Mikor leértünk, köszönt az óvonéniknek (természetesen sziát), majd bemutatta a két óvonéninek a sünipárt (aki nem tudná annak mondom: sünimamáról és sünibabáról van szó, két plüssállat, akik Dávid elválaszthatatlan barátai, nélkülük megáll az élet, nincs alvás, nincs ovizás). Én közöltem vele, hogy mennem kell a dolgozóba (így mondja Dávid a munkának), mire ő a legnagyobb természetességgel mondta, hogy Jó apa, kaptam egy puszit és futás játszani. Az óvonénik elmondása szerint egy kis lefekvés előtti pityergést és azt leszámítva, hogy nem igazán akart enni, nem is volt baj vele.
A keddi nap kicsit nehezebben kezdődött. Már a felkelés sem volt annyira sima. De azért maradt az oviban gond nélkül. Ugyancsak az alvás és a déli étkezés körül voltak kisebb problémák, de tulajdonképpen jól mególdottak, Enikő du. 4 órakor ment utána. Este mikor megkérdeztem, hogy miért sírt az oviban azt válaszolta, hogy azért, mert haza akart jönni aludni, mire megkérdeztem tőle, hogy miért akar itthon aludni. Erre a válasz egyszerű volt: hogy örömet szerezzek nektek.
Szerda viszont nagyon rosszul kezdődött. Sőt a szerdai napunk már kedden megkezdődött, hiszen este már elkezdte mondani, hogy ő nem akar az oviban aludni és semmivel nem tudtuk meggyőzni. Szerda reggel már nehezen ébredt, szinte sírva indultunk el otthonról és sírva hagytam az óvodában. Az óvonő elmondása szerint elég sokat hisztizett, nem evett semmit és nem is aludt.
Már előre félek a holnapi naptól, hiszen ma este már olyant is mondott, amit eddig soha: Nem megyek az oviba, mert ott azt mondja az óvonéni, hogy Dávid, aludni! és én nem akarok az óvodában aludni.
Na de meglátjuk mit hoz a jövő. Két dolog biztos: sokkal jobbank ígérkezett az első nap, mint azt hinni reméltük és lassan sokkal rosszabb lesz, mint amit valaha elképzeltem. Ehhez még az is hozzájön, hogy amióta oviba jár, sokkal érzékenyebb, sokkal több figyelmet igényel, sokkal többet bújik, de még a Bencével való viszonya is megváltozott. Igyekeznünk kell megtalálni a középutat: megmaradni következetes és szigorú szülőnek úgy, hogy közben megkapja a szükséges szeretetet, odafigyelést, törődést. Nagyon nehéz feladat.
Holnap szülőértekezlet, kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak az óvonénik, hogyan tovább, marad-e 8 órát vagy csak 4-5 órát és aludni hazahozzuk. A fejem szerint nem hoznám haza délben, nem tudom mivel fogjuk tudni megmagyarázni aztán neki azt, mikor ott fog kelleni maradjon du. 4, fél 5-ig. Ha most nem vesszük ki, egyből így szokja meg, ha kivesszük, akkor számolhatunk azzal, hogy még egy trauma lesz számára, mikor du. megyünk csak utána. Viszont elég sokan vannak olyanok, akik délben kiveszik a gyerekeket, ez pedig számáea frusztráló, hiszen más után mennek, utána nem.
Egyszóval nem tudom mi a jobb, nem vagyok elég okos ebben a kérdésben...Hátha a holnapi szülői értekezlet választ ad ezen kérdésekre...

2007. szeptember 14., péntek

Foci

Újabban járok focizni. Gondolom fogalmazhatok így, hisz már 3 alkalommal voltam. Minden csütörtök este 20.30-tól focizom a haverokkal. Úgy hívják ezt, hogy örömfoci, amolyan labdarúgás minden tét nélkül. Számomra jó kikapcsolódás és mozgási lehetőség. Ennél több nem is lehetne, hisz nem tudok focizni. Ez folyamatosan bebizonyosodik, egyesek idegesek is, mert el-elbaszok egy-egy labdát. De ez engem különösebben nem zavar. Azt nem mondom, hogy egyáltalán nem... De nem rájuk vagyok ilyenkor mérges, hanem magamra, a két bal lábamra.

Egy biztos azonban: ezután is menni fogok, mert jólesik a ozgás és mert szeretek focizni (jelzem, szeretni nem annyi, mint tudni). És mert jót tesz a vérnyomásomnak.

És van egy vigaszom is: TS barátom az első meccsem után odajött, megveregette a vállam és azt mondta, hogy ezután is mennem kell, hisz fejlődőképes vagyok. Lehet, hogy nem így van, lehet, hogy nem igaz, lehet, hogy csak bátorítani akart, de jólesett... Úgyhogy nagy izgalommal várom a következő csütörtöki örömfocit...

2007. szeptember 12., szerda

Nájnileven

Tegnap volt 6 éve annak, hogy valakik merényletet követtek el a new yorki ikertotrnyok ellen. Azért mondom, hogy valakik, mert még senki meg nem győzött arról, hogy tényleg al-Kaida követte el azt a terrortámadást. Hogy Bush és az amerikai központi adminisztráció ezt szajkózza, az számomra nem meggyőző. Már régen nem...
Hogy bin-Laden az al-Kajda nevében bevállalta a terrortámadást, az sem bizonyíték... Hülye kellett volna legyen, hogy ne vállalja be, mégha nem is ők az értelmi szerzői. Ekkora csapást a "Nagy Testvérre" még senki sem mért.
Azért fura számomra az egész történet, mert valahogy nem fér a fejembe az, hogy a híres CIA, FBI és tudom is én még hány hírszerző, nyomozó és mittudoménmilyen szolgálat nem tudta ezt az egészet megelőzni. Vagy hazudik az amerikai központi vezetés vagy akkor sóhivatalokat működtet, hisz egy ilyen akciót nem lehet egy afganisztáni vagy pakisztáni barlangból megszervezni és lemenedzselni.

Tegnap évforduló volt. Szinte minden tv csatorna újra mutogatta a becsapódásokat, az azt követő pánikot és az ikertornyok összeomlását. Visszanézve is megrázó látvány volt. Borzongva néztem, hogy miként fúródnak be a repülőgépek a tornyokba, az emberek miként ugrálnak ki az ikertornyok felsőbb emeleteiről, miként roskad magába a modern építészet egyik legszebb alkotása és miként nyeli el Manhattant a fekete füst és porfelhő. Megrázó látvány...

És mindebből mi tanult a "Nagy Testvér" és a texasi kóboj? Véleményem szerint semmit. Alkalmazta a szemet-szemért, fogat-fogért elvet és lerohanta Afganisztánt és Irakot. Őrület... Számomra mostmár csak egy kérdés maradt: mikor csattan az iszlám terror pofona az amerikai demokrácia arcán? Csak idő kérdése, ebben biztos vagyok...

2007. szeptember 9., vasárnap

Back to the Virtual World

Vége az uborkaszezonnak! Hogy ezt honnan tudom? Egyszerű a válasz: végetért a szabadság, lejárt a nyaralás és napról napra nő a fontos tennivalók listája.

Megígértem, ha véget ér az uborkaszezon és a sok esetben céltalan lebzselés, én is visszatérek. Most megteszem. Hosszú hetek óta tartó hallgatásom megtöröm ma éjjel néhány sorral.

És ha már az uborkaszezon utáni első bejegyzés, akkor miról szólhatna, mint az uborkaszezonról. Röviden, volt benne utazás (hegyek, tenger, egy kis Bulgária zabálással, sörözéssel és fagyizással egybekötve, egy szinte halálos álomban történő vezetés stb.), volt benne házépítés-házszépítés, kipakolás-kicuccolás, volt benne sok haver és sör, volt benne egy szép torockói kirándulás (ami tulajdonképpen Encikém osztálytalálkozója volt), volt benne foci (mint szurkoló és mint "szenvedő alany"), volt benne három esküvő (kettő szuper, egy gyenge) és nem utolsó sorban volt benne munka is. Mert uborkaszezon ide vagy oda, de néha a zöldséget is meg kell öntözni, ki kell gyomlálni és meg kell kapálni ahhoz, hogy teremjen. Falusi gyerekként ezt azért tudom...

Van egy-két történet, amit bővebben kifejtek, hiszen úgy gondolom megéri.

Mint azt említettem, voltunk Bulgáriában. Varnában egy kiadós ebéd és néhány sör után sétálgatva, úgy döntöttünk, hogy meg kellene enni egy fagyit is, hisz olyan jól néz ki. Olyan golyós, kimérős fajtát. Lucian és Andi gondoltak is egy merészet és kértek négy-négy golyót. Azt hitték/hittük, hogy úgy van, mint nálunk. Erre meg ketten kaptak másfél kiló fagyit és fizettek 18 eurót. Meg is lepődtek rendesen, hisz ötünk ebéde üdítőkkel és sörrökkel együtt alig volt valamivel drágább. Tanulva az esetből, Enici csak 2-2 gombócot rendelt fejenként: magának, nekem és Dávid kisfiamnak. A hat gombóc is megközelítette a másfél kiló fagyit, fizettünk is érte 14 eurót. A röhejes az volt, hogy már a fülünkön is fagyi folyt kifele, de még a kezünk tele volt. De beszéljenek a képek helyettem, az mindent megér :) :

Fagyizás Bulgáriában 1. fotó


Fagyizás Bulgáriában 2. fotó

Naszóval annyi fagyit kaptunk mindössze 32 euróért, hogy mi öten totál szarosra ettük magunkat, jutott bőven egy homelessnek is és még a kukába is sikerült eldobnunk belőle jócskán. Tanulság: turisták figyelem, Bulgáriában merőkanállal mérik a fagylaltot, főleg ha látják rajtad, hogy kívánod.

Egy másik történet, amit muszáj leírnom az a hazaút a tengerről. Sokáig tanakodtunk, hogy szombat este vagy vasárnap este induljunk hazafele. Végül szombat este olyan 9 körül úgy döntöttünk, hogy mégiscsak hazaindulunk (annak ellenére, hogy a döntést nem akartam különösképpen befolyásolni, kicsit örültem, hisz vasárnap volt a CFR első hivatalos meccse, így oda is elérhettem). Éjfél körül indultunk el Konstancáról. Természetesen én aznap nem úgy készültem, hogy 670 km-t vezetek éjszaka, így semmi délutáni alvás, pihenés nem volt, sőt, helyette inkább egész délután strandoltam. Már Konstancán megvettem a kér Vörös Bikát, hisz tudtam, hogy nem lenne rossz, ha szárnyaim nőnének. A hátam nem tollasadott igazán tőle és a fáradtság is egyre eluralkodott felettem. Segesváron kezdtem érezni, hogy egyre nehezebb a történet. Meg is ittam gyorsan egy kávét, de már semmit sem használt. Radnóton még tornáztam egyet, aztán meg Aranyosgyéresen elaludtam. Mozgó autóban a kormány mögött. Ilyent még sosem csináltam 14 év vezetés alatt. Semmire nem emlékszem, csak arra, hogy Enicim rámszól valamit, valami olyasmit, hogy Rucim, mit csinálsz? Mindjárt nekimegyünk! vagy valami hasonlót. Erre ébredtem. Meglepetésemre nem az ágyban, hanem egy 80 kilóméterperórával száguldó autóban, ami egyenest egy fehér Ford Focusnak tartott. Szerencsére valaki valahol nagyon szeret minket és volt annyi lélekjelenlét, hogy megoldjam a helyzetet. Fékeztem, de nem durván, elrántottam a kormányt, de csak annyira, hogy a másik sávra ne menjek át, de a Focust elkerüljem. Szerencsémre elég széles volt az útszakasz mindehhez. Akkor nem is fogtam fel mi történt. De rá vagy fél kilóméterre meg kellett állni. Nagyon reszketett a gatya szára és olyan képek cikáztak a szemem előtt, hogy a kicsi Fiesta miként préselődik szét a Focus seggén. Szörnyű élmény volt. Mai napig milliószor eszembe jut és nem tudok hálát adni annak, aki annyira vigyázott ránk. Mert az azért a képhez még hozzátartozik, hogy Enikő egész úton aludt, akárcsak a gyerekek. Kb. két-három perccel az esemény előtt ébredt meg és készült is visszafeküdni, de mégsem tette. Mert ha ő is aludt volna... akkor Ágginak és Iádnak nem lett volna násznagya. De minimum gipszes lábú és kezű lett volna. Köszönöm, köszönöm Encinek, hogy nem aludt vissza és köszönöm annak, aki szeret minket. Köszönöm!

2007. július 10., kedd

Megjött a nyár

Megjött a nyár és ezzel együtt megkezdődtek az életemben az utazások. Ennek tulajdonítható az, hogy kevesebbet írok, mint eddig. Na meg annak, hogy esténként is jobban esik a családdal a kertben üldögélni vagy haverokkal beszélgetni és sörözgetni, mintsem a számítógép előtt ülni és pötyögni.


Na de lássuk csak, hogy hova is utazgatok/utazgattam a nyár beköszöntével. Nemrég jöttem haza Tusnádról, diákokat vittünk szakmai gyakorlatra. Ha a hideget és a sok esőt leszámítom, nincs is amiért panaszkodnom, jó volt. Na persze azért nem kell ezt nyaralásnak tekinteni. Tulajdonképpen munka volt, nagy odafigyelést igényelt, ugyanis a mai diákok nagyon szemfülesek és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél kisebb erőbedobással minél jobb eredményeket érjenek el. Így például azt is bevállalták, hogy egymás helyett írtak alá jelenléti íveket (hiszen voltak számukra kötelezővé tett előadások, workshopok).

Aztán Tusnád után Szováta, ahol az unokatestvére lagzijába voltunk hivatalosak. Azért szeretem a lagzikat, mert egybe van a rokonséág és ilyenkor van idő mindekivel egy kicsit beszélgetni. Na jó, helyesbítek, nem mindekivel, hanem csak azokkal, akiket szeretek.

A szombati nagy buli után irány Énlaka, ahol pár kellemes órát töltöttem el régi jó barátok, cimborák társaságában. Aztán meg indulás vissa Kolozsvár citybe, hiszen hétfőtől bele kelltt ugrani a szokásos mókuskerékbe, ahol egyre több taposnivaló van. De már csak egy hétig, hisz azután újra utazás, ugyanis jön a - legalábbis szerintem - kiérdemelt szabadság :). Ez pedig azt jelenti, hogy egy hét Borszék és egy hét tengerpart. És végre két hétig az egész család együtt lesz. Reggeltő-estig. Alig várom már. Vigyázat szabadság, jövüüüüüüüüüüünk.