A székely és a székely zászló esete a román miniszterelnökkel

Egy székely zászló, egy székely, egy székely zászló, egy székely, egy székely zászló, egy székely és mind így tovább... felakasztva a zászló mellé, egész Székelyföld-szerte. Ez a kép fogja várni rövidesen a Székelyföldre látogató turistát, vagy az éppen külföldről hazatérő atyámfiát, legalábbis ha hiszünk románia (nem helyesírási hiba, ezek után nem vagyok hajlandó ennek az országnak a nevét nagy betűvel írni!!!) miniszterelnökének. Szép látvány lesz, mit mondjak. De ami talán még ennél is fontosabb az az, hogy végre egyszer-s-mindenkorra, véglegesen megoldódik majd az erdélyi magyar kisebbség helyzete (az a helyzet, amiről a román politikum - és nem csak - azt tartja és azt szajkózza, hogy példaértékű), hisz vagy megtagadjuk magyarságunkat, vagy mind lógni fogunk előbb vagy utóbb. Mert aztán már az Erdély-zászlóért is akasztás fog járni, rögtön ahogy elfogytak a székelyek. És ha még maradunk is néhányan, akkor majd kitalálják azt, hogy a maradékot miért kell vagy lehet felakasztani. Ebben pedig gondolom a politikum segítségére siet majd a román tudományos akadémia (jelzem, ez sem helyesírási hiba, hanem tudatos elírás, az oka ugyanaz).
Mindezek után már csak egy kérdésem maradt: hogy győzzem meg a három fiam arról, hogy NE hagyják el Erdélyt, maradjanak itthon és próbáljanak boldogulni a szülőföldjükön. Milyen jogon kérhetem tőlük azt, hogy egy olyan országban tervezzenek saját maguk számára jövőt, amelyben egy baloldali pártot képviselő miniszterelnök maga buzdít akasztásra, amelyben az akadémia az egyik legnacionalistább intézmény és amelyben a 21. század elején még mindig alapvető kisebbségi jogokat korlátoznak minden eszközzel?

Már csak egy reményem maradt: mire megnőnek a fiúk és dönteniük kell arról, hogy hol terveznek jövőt, más lesz a csillagok állása. Tudom, sovány remény, de remény... Más mától már nem maradt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések