Az utóbbi öt nap, avagy Dávid óvodás lett...
Az utóbbi napok nagyon teli napok volt mindenféle szempontból. pénteken egy óvodai évnyitó, egy út Szovátára, szombaton látogatás Pista barátoméknál, vasárnap egy út Kolozsvárra, hétfőn Dávid első napja az oviban, és hivatalos évnyitó az egyetemen, kedd és szerda rengeteg munka-munka-munka.
Mindezek közül a legizgalmasabb talán az, hogy Dávid óvodás lett. A történet pénteken kezdődött, akkor volt a hivatalos évnyitó. Bencét leszámítva az egész család megjelent. Sok ismerőssel találkoztunk az oviban, éppen ezért szinte észre sem vettük, hogy az egész évnyitó ceremónia nagyon megkésett. De végül csak elkezdődött. A gyerekeket az óvonénik kézen fogták és énekelve bevonultak egy terembe. Hogy ott pontosan mi is történt, nem igazán tudjuk, ugyanis a szülőknek tilos volt a részvétel a foglalkozáson, de Dávid fiam szerint egy mesét és énekeket hallgattak. Kicsit nehezen ment be, biztatásra szorult, de nagyon boldogan jött ki és azt mondta, hogy jól telt és akar menni óvodába.
Hétfőn a történet tovább folytatódott, akkor már "élesbe" ment a dolog. Féltem is egy kicsit tőle, hiszen rám hárult az a nemes feladat, hogy a nagyobbik fiam reggel oviba viszem. Hétfőn negyed hétkor elkezdtük költögetni Dávidot és minden gond nélkül pattant ki az ágyból (kicsit furcsálottam, hiszen ő is - akárcsak én - szeret aludni és ébredés után még az ágyban fetrengeni). Gyorsan fel is öltöztünk és reggel 8-kor már az oviban voltunk az elsők között. Nagy izgalommal öltöztünk át játszóruhába és azzal rohanás le a földszintre. Rendesen húzott lefele a lépcsőkön, hogy minél hamarabb odaérhessen. Mikor leértünk, köszönt az óvonéniknek (természetesen sziát), majd bemutatta a két óvonéninek a sünipárt (aki nem tudná annak mondom: sünimamáról és sünibabáról van szó, két plüssállat, akik Dávid elválaszthatatlan barátai, nélkülük megáll az élet, nincs alvás, nincs ovizás). Én közöltem vele, hogy mennem kell a dolgozóba (így mondja Dávid a munkának), mire ő a legnagyobb természetességgel mondta, hogy Jó apa, kaptam egy puszit és futás játszani. Az óvonénik elmondása szerint egy kis lefekvés előtti pityergést és azt leszámítva, hogy nem igazán akart enni, nem is volt baj vele.
A keddi nap kicsit nehezebben kezdődött. Már a felkelés sem volt annyira sima. De azért maradt az oviban gond nélkül. Ugyancsak az alvás és a déli étkezés körül voltak kisebb problémák, de tulajdonképpen jól mególdottak, Enikő du. 4 órakor ment utána. Este mikor megkérdeztem, hogy miért sírt az oviban azt válaszolta, hogy azért, mert haza akart jönni aludni, mire megkérdeztem tőle, hogy miért akar itthon aludni. Erre a válasz egyszerű volt: hogy örömet szerezzek nektek.
Szerda viszont nagyon rosszul kezdődött. Sőt a szerdai napunk már kedden megkezdődött, hiszen este már elkezdte mondani, hogy ő nem akar az oviban aludni és semmivel nem tudtuk meggyőzni. Szerda reggel már nehezen ébredt, szinte sírva indultunk el otthonról és sírva hagytam az óvodában. Az óvonő elmondása szerint elég sokat hisztizett, nem evett semmit és nem is aludt.
Már előre félek a holnapi naptól, hiszen ma este már olyant is mondott, amit eddig soha: Nem megyek az oviba, mert ott azt mondja az óvonéni, hogy Dávid, aludni! és én nem akarok az óvodában aludni.
Na de meglátjuk mit hoz a jövő. Két dolog biztos: sokkal jobbank ígérkezett az első nap, mint azt hinni reméltük és lassan sokkal rosszabb lesz, mint amit valaha elképzeltem. Ehhez még az is hozzájön, hogy amióta oviba jár, sokkal érzékenyebb, sokkal több figyelmet igényel, sokkal többet bújik, de még a Bencével való viszonya is megváltozott. Igyekeznünk kell megtalálni a középutat: megmaradni következetes és szigorú szülőnek úgy, hogy közben megkapja a szükséges szeretetet, odafigyelést, törődést. Nagyon nehéz feladat.
Holnap szülőértekezlet, kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak az óvonénik, hogyan tovább, marad-e 8 órát vagy csak 4-5 órát és aludni hazahozzuk. A fejem szerint nem hoznám haza délben, nem tudom mivel fogjuk tudni megmagyarázni aztán neki azt, mikor ott fog kelleni maradjon du. 4, fél 5-ig. Ha most nem vesszük ki, egyből így szokja meg, ha kivesszük, akkor számolhatunk azzal, hogy még egy trauma lesz számára, mikor du. megyünk csak utána. Viszont elég sokan vannak olyanok, akik délben kiveszik a gyerekeket, ez pedig számáea frusztráló, hiszen más után mennek, utána nem.
Egyszóval nem tudom mi a jobb, nem vagyok elég okos ebben a kérdésben...Hátha a holnapi szülői értekezlet választ ad ezen kérdésekre...
Mindezek közül a legizgalmasabb talán az, hogy Dávid óvodás lett. A történet pénteken kezdődött, akkor volt a hivatalos évnyitó. Bencét leszámítva az egész család megjelent. Sok ismerőssel találkoztunk az oviban, éppen ezért szinte észre sem vettük, hogy az egész évnyitó ceremónia nagyon megkésett. De végül csak elkezdődött. A gyerekeket az óvonénik kézen fogták és énekelve bevonultak egy terembe. Hogy ott pontosan mi is történt, nem igazán tudjuk, ugyanis a szülőknek tilos volt a részvétel a foglalkozáson, de Dávid fiam szerint egy mesét és énekeket hallgattak. Kicsit nehezen ment be, biztatásra szorult, de nagyon boldogan jött ki és azt mondta, hogy jól telt és akar menni óvodába.
Hétfőn a történet tovább folytatódott, akkor már "élesbe" ment a dolog. Féltem is egy kicsit tőle, hiszen rám hárult az a nemes feladat, hogy a nagyobbik fiam reggel oviba viszem. Hétfőn negyed hétkor elkezdtük költögetni Dávidot és minden gond nélkül pattant ki az ágyból (kicsit furcsálottam, hiszen ő is - akárcsak én - szeret aludni és ébredés után még az ágyban fetrengeni). Gyorsan fel is öltöztünk és reggel 8-kor már az oviban voltunk az elsők között. Nagy izgalommal öltöztünk át játszóruhába és azzal rohanás le a földszintre. Rendesen húzott lefele a lépcsőkön, hogy minél hamarabb odaérhessen. Mikor leértünk, köszönt az óvonéniknek (természetesen sziát), majd bemutatta a két óvonéninek a sünipárt (aki nem tudná annak mondom: sünimamáról és sünibabáról van szó, két plüssállat, akik Dávid elválaszthatatlan barátai, nélkülük megáll az élet, nincs alvás, nincs ovizás). Én közöltem vele, hogy mennem kell a dolgozóba (így mondja Dávid a munkának), mire ő a legnagyobb természetességgel mondta, hogy Jó apa, kaptam egy puszit és futás játszani. Az óvonénik elmondása szerint egy kis lefekvés előtti pityergést és azt leszámítva, hogy nem igazán akart enni, nem is volt baj vele.
A keddi nap kicsit nehezebben kezdődött. Már a felkelés sem volt annyira sima. De azért maradt az oviban gond nélkül. Ugyancsak az alvás és a déli étkezés körül voltak kisebb problémák, de tulajdonképpen jól mególdottak, Enikő du. 4 órakor ment utána. Este mikor megkérdeztem, hogy miért sírt az oviban azt válaszolta, hogy azért, mert haza akart jönni aludni, mire megkérdeztem tőle, hogy miért akar itthon aludni. Erre a válasz egyszerű volt: hogy örömet szerezzek nektek.
Szerda viszont nagyon rosszul kezdődött. Sőt a szerdai napunk már kedden megkezdődött, hiszen este már elkezdte mondani, hogy ő nem akar az oviban aludni és semmivel nem tudtuk meggyőzni. Szerda reggel már nehezen ébredt, szinte sírva indultunk el otthonról és sírva hagytam az óvodában. Az óvonő elmondása szerint elég sokat hisztizett, nem evett semmit és nem is aludt.
Már előre félek a holnapi naptól, hiszen ma este már olyant is mondott, amit eddig soha: Nem megyek az oviba, mert ott azt mondja az óvonéni, hogy Dávid, aludni! és én nem akarok az óvodában aludni.
Na de meglátjuk mit hoz a jövő. Két dolog biztos: sokkal jobbank ígérkezett az első nap, mint azt hinni reméltük és lassan sokkal rosszabb lesz, mint amit valaha elképzeltem. Ehhez még az is hozzájön, hogy amióta oviba jár, sokkal érzékenyebb, sokkal több figyelmet igényel, sokkal többet bújik, de még a Bencével való viszonya is megváltozott. Igyekeznünk kell megtalálni a középutat: megmaradni következetes és szigorú szülőnek úgy, hogy közben megkapja a szükséges szeretetet, odafigyelést, törődést. Nagyon nehéz feladat.
Holnap szülőértekezlet, kíváncsi vagyok, hogy mit mondanak az óvonénik, hogyan tovább, marad-e 8 órát vagy csak 4-5 órát és aludni hazahozzuk. A fejem szerint nem hoznám haza délben, nem tudom mivel fogjuk tudni megmagyarázni aztán neki azt, mikor ott fog kelleni maradjon du. 4, fél 5-ig. Ha most nem vesszük ki, egyből így szokja meg, ha kivesszük, akkor számolhatunk azzal, hogy még egy trauma lesz számára, mikor du. megyünk csak utána. Viszont elég sokan vannak olyanok, akik délben kiveszik a gyerekeket, ez pedig számáea frusztráló, hiszen más után mennek, utána nem.
Egyszóval nem tudom mi a jobb, nem vagyok elég okos ebben a kérdésben...Hátha a holnapi szülői értekezlet választ ad ezen kérdésekre...
Megjegyzések
Ne haragudj, hogy belepofátlankodom a bejegyzésedbe, de az óvodával kapcsolatban valóban azt ajánlják az óvonők, hogy mindenki tartson ki az eredeti elhatározása mellett, mert ellenkező esetben a gyerek később könnyen frusztrált, zavarodott, dühös, stb.lesz.Kislányom is hétfőn ment először oviba, és . szerencsére, eddig még nem mondott olyat, hogy nem akar másnap menni, igaz, mi délben hazahozzuk, így nem borítja ki annyira az egész.De a beiratáskor megmagyarázták, hogy nem teszek jót senkinek azzal, ha a gyereket 2-3 hónap után hagyom ott délutánra is, miután már megszokta az ovit(én így szerettem volna eredetileg). De hallottam az első szülőértekezletkor, hogy azok, akik ott maradtak délután nem igazán ettek és aludtak, úgyhogy, gondolom, elég sok gyereknél előfordul, hogy nehezebben alkalmazkodik a máshol alváshoz és evéshez.Fel a fejjel, állítólag az első 2 hét rázósabb csak. A lányom pityeregni kezd már attól is, hogy más szülők 5 másodperccel hamarább érnek oda, mint mi.(ez vigasztalás gyanánt...)