Mi és az egyetemistáink...

Tegnapelőtt történt! Az alattunk lakó egyetemisták, minden esti szokásukhoz híven nekifogtak bulizni. Ez nem is lett volna gond, már megszoktuk, hogy ez így van, ennek így kell lennie. A hagyományaikhoz híven este 10 körül kezdték el a bulit. Csak jelezném, ez az az időpont, mikor kisfiam, Dávid, aludni tér. Meg is próbáltuk lefektetni és kínok kínjával, nagy nehezen el is aludt. Én tanulni tértem, Enikő, a párom pedig úgy döntött még tévézik egy kicsit lefekvés előtt. De hát ember tervez és az alsó szomszéd végez. Lent a buli olyan 1 és 2 óra között hágott a csúcsra. Ekkor már teljességében ki lehetett venni szinte minden szavukat. A román nyelv legékesebb szavait használták: pulö, bögámiás és a mö volt ezek között a kötőszó. A mondatok nagy része úgy kezdődött, hogy bögámiás, aztán meg rögtön követte a mö és ezután a pulá. Megpróbáltam felhívni a figyelmüket, hogy akaratunk ellenére nagyon szenvedő alanyai vagyunk egy olyan magas szintű párbeszédnek, amiből szinte semmit nem értünk. A figyelmeztetés mit sem ért, a helyzet egyre fokozódott. Mikor már az óra elütötte az éjjeli fél hármat, a kisfiam többet forgolódott és sírt, mint aludt, ŐK meg a falakat kezdték el verni, döntöttem: kihívom a rendőrséget. Gyorsan tárcsáztam az 112-öt,ahol egy készséges női hang arról kezdett faggatni, hogy miért akarok a rendőrséggel beszélni. Elmondtam neki a történteket és kapcsolta a rendőrséget. Azt mondták, kiküldenek valakit. Tíz perc sem telt el, meg is jelent két rendőr. Gondoltam ha már kihívtam őket, útba is igazítom. Kiléptem a lépcsőházba, köszöntem nekik, de útbaigazításra nem volt szükség, egyből tudták hová kell menni.

Miután elment a két rendőr és lent is elcsendesedett a társaság, elkezdtem gondolkodni: vajon jól tettem, biztos megbüntették őket, szemét alak vagyok, meg ilyenek. De aztán elalvás előtt megnyugtattam magam: egyszer beszéltem velük telefonon, egyszer személyesen is felkerestem őket, egyszer még a kedvesem is beszélt velük. Úgy látszik mindennek nem volt hatása, a szép szóbólnem akartak érteni. Ráadásul nem az első alkalom, hogy böiecii szé kéfujészk. Úgyhogy nyugodt lelkiismerettel aludtam át az éjszakából fennmaradt négy órát. Mondjuk meg is látszott rajtam másnap...